Ott kezdeném, hogy szinte mindig is tudtam, hogy a szexuális beállítottságom az elfogadott normával szemben áll. Küzdöttem is ez ellen évekig, de kezdjük megint az elején...

Már az oviban is csak a fiúkkal játszottam, mindig a fiús dolgok érdekeltek. Az autók, motorok sokkal inkább elvarázsoltak, mint a babák színes világa. Szóval fiús lány voltam, ami a mai napig nem is változott. A lányokhoz való vonzódásomnak jelei már az általános iskolában kezdett megmutatkozni, de igazából a középiskola volt az, ahol végképp dönteni kellett.

Természetesen próbálkoztam fiúkkal, de valahogy hiányzott valami, amit akkoriban nem tudtam megmagyarázni, csak egy érzés volt. Nem tudtam nevén nevezni. Aztán telt az idő, és azt vettem észre, hogy több nő is tetszik, akik a tanáraim voltak, és titokban vonzódtam hozzájuk. Sikeresen lepleztem is eme ”természetellenes” viselkedésformát, és továbbra is bent maradtam a sorban. Majd eljött a nap, amikor azt mondtam magamban, hogy itt az idő, el kell gondolkoznom az életemen, magamon, a családomon, a környezetemen, hogy igazából mit is érzek.

Olyannyira elgondolkoztam, hogy eközben eltelt 7 év, és mind biztosabb lettem magamban, az érzéseimben, a vágyaimban. Döntöttem, bár e titkomat nem osztottam meg senkivel. Volt egy titkom – számomra édes titok – amit őrizgettem a bensőben, és ez mindennap kitöltött-betöltött, átjárt. Igaz, eközben kezdtem körbejárni a barátokat, ismerősöket, családot. Puhatolóztam, hogy ha mégis színt vallok, vajon hogyan fogják fogadni. Féltem az esetleges következményektől, mint pl. a kitagadás veszélye.

Végül elkezdtem... Színt vallottam több embernek, de még mindig megvolt a titkom édes érzése. Majd egy napon az anyukámmal beszélgettem, de neki is csak célozgattam a dolgok mivoltára, mire este leültem a szüleimmel, hogy akkor beszélgessünk.

A meglepetés, ami ért, szerencsére nem igazolta a félelmeimet, sőt! Teljesen pozitívan álltak hozzám, és megmondták, hogy végül is sejtették, tehát nem volt váratlan számukra a színvallásom. Egyetlenegy dolgot kértek tőlem, legyen bárhogy is, ők mellettem fognak állni, csak legyek boldog, ha én ezt szeretném és így szeretném, ha valóban az vagyok, aki és ami. Abban a pillanatban annyira boldog voltam, és egy hatalmas kő esett le a szívemről. Akkor és ott ürességet éreztem. A titkom napvilágra került, és azoknak a támogatását élvezem, akiktől a legjobban féltem. Már nem volt mitől tartanom, felszabadultam, és elkezdhettem élni azt az életet, amire vágytam.

Azóta még több ember tudja, és szerencsére eddig senki nem bántott miatta, csak pozitívan álltak hozzám – akár a családon belül, akár más emberek, vagy a munkahelyemen. Igaz, nem hirdetem, de nem is titkolom szexuális beállítottságom; aki rákérdez, annak megmondom.

Így élek most. Így szeretnék élni egész életemben. Eddig még nem bántam meg a döntésem, valószínűleg soha nem is fogom. Én én vagyok, egy ember, kortól, nemtől, nemi identitástól függetlenül pusztán CSAK egy ember.

Remélem, mások is felbuzdulnak példámon, és megírják akár jó vagy rossz tapasztalataikat. Ez segíthet azon társainknak, akik még félnek és inkább elbújnak, minthogy előbújjanak.