2008 júniusában ismerkedtem meg a barátommal, akivel augusztus végéig együtt is voltunk. Sok mindenen keresztülmentünk, időközben kétszer szakítottunk is. A harmadik szakítás viszont már végleges volt. Ő mondta ki a végét, de azóta is állandóan zaklatott és fenyegetőző leveleket írt nekem. Nem tudta elfogadni, hogy könnyen túlléptem rajta és kértem, hogy hagyjon békén, gondolom, ártott az egójának. Többször megfenyegetett, hogy elmondja családomnak a melegségemet. Idén szeptember 3-án jobbnak láttam, ha beelőzöm őt, és én magam közölhetem anyuval a hírt.

Tesóm szobájában netezett épp. Bementem hozzá feldúltan, hogy István (akit anyu úgy ismert, mint egy haveromat) zaklat és csináljunk valamit. Kérdezte, hogy mi a baj. Zavarban voltam, nem tudtam neki elmondani. Aztán csak megkérdezte: „Buzi?" Leesett az állam, és kis idő múlva bólogattam, hogy igen, az. Aggódva kérdezgette, hogy csinált-e velem valamit, meg hogy én is az vagyok-e. Nem tudtam válaszolni, rettentően zavarban voltam. És végül mondtam, hogy igen, az vagyok. Elkezdte hibáztatni magát, hogy sejtette, nem lett volna szabad elengednie.

Felhívta Istvánt, és leosztotta. Megfenyegette, hogy rendőrségi ügy lesz belőle, ha nem hagy békén. Anyu aznap még sokszor megkérdezte, hogy mi a jó abban, ha fiú fiúval szexel. Nem értette, de jól fogadta. Nem az volt, amire számítottam: sírás, ájulás stb.

A következő nap viszont megfordult a kocka. Távolságtartó volt és nem szólt hozzám. Nem bírtam elviselni a nagy csendet, és megkérdeztem tőle, hogy szeret-e még. Azt mondta, hogy szeret, mert a fia vagyok, de már nem érzi azt, mint ezelőtt. Közölte, hogy még két évig maradhatok, de utána menjek el jó messzire, ne hozzam szégyenbe őt. Nem tud örülni nekem. Nem fog tudni örülni annak, amit majd elérek az életben. Mindegy, hogy milyen sikeres leszek a munkában, a magánéletben, nem fogja érdekelni. Most is nyugtatókon él. Nem értékeli, hogy voltam olyan őszinte hozzá, hogy elmondtam a melegségemet. Neheztel, hogy a barátnőim is tudnak róla. Minden pénzt és energiát sajnál, amit eddig rám költött, illetve fektetett. Nem lát bennem semmi jót, a szemembe sem néz.

Optimista lévén remélem, jobb lesz a helyzetünk. Anyu rettentően konzervatív, nagyon régi elveket vall. Fel kéne már fognia, hogy a világ az ő ideje óta megváltozott. Én akkor is a fia vagyok és akkor is szeretnie kéne!!